Összefogásból jeles

Már vasárnap reggel óta fontolgatom, hogy megírom a szombati nap történéseit, de ma délután egy kellemetlen intermezzó zavarta meg a napom: elég indulatosan írtam is a Mértékadó Társalgóban róla, de szerencsére a harag már elillant. A megmaradt keserédes érzést a számban, amit rosszindulatú emberek buta cselekedete okozott, pedig elnyomja a csészémben lévő gőzölgő earl grey és a lelkemben lévő boldogság: felépült (majdnem teljesen)!

Péntek esti állapot

De kezdjük az elején... Amint már írtam, a megállót hónapok óta tervezgettük és végül az április 30-i napot válasaztottuk ki az építésre, gondolván, akkor úgyis mindenki itthon lesz a majális miatt. A tervek elkészültek, a MÁV rábólintott a terveinkre, az egyesület bejegyzés alatt, a Magyar Vándor-Ló Egyesület pedig (igaz jóval ügyintézési határidőn belül) megkérte a területfoglalási engedélyt, amit végül meg is kapott (ezért köszönet a polgármesteri hivatalnak, a rugalmas együttműködésért).

29-én pénteken kellett volna lealapozni az oszloptartó kelyheket, de az eső csak esett, csak esett... Dél körül már nagyon ideges volt mindenki, mire egyszer csak abbamaradt az égi áldás. Fekete Józsi hívott, hogy viszik az oszlopot, ássák a gödröket, keverik a betont, Renáta meg nyomtasson már egy helyszínrajzot, mert azt sem tudják, hogy hová kell lebetonozni a cölöpök helyeit. :) Végül minden kiparancsolódott: rajz, oszlop, kelyhek, este nyolcra minden meglett. Álltak a sátrak, a pavilonok, a trambulin, a színpad. Már sötétedett mire hazaindultunk.

Másnap reggel nyolckor volt gyülekező. Mire kiértünk a családdal, addigra Belicza Zsoltiék már felállványoztak és ment a méricskélés, hogy melyik oszlop hová kerüljön. Ezzel, illetve a kiviteli terv vizsgálatával gyorsan elröppent egy óra. Nem baj, hogy nem siettünk, mert bizony a tetőre szánt faanyag sajnos még nem volt a helyszínen - őszintén bevallom nem voltunk benne biztosak, hogy egyáltalán odaér e. Ennyire esetleges dolgot rég csináltunk, de bíztunk abban, hogy majd csak megoldódik valahogy minden probéma.

szombat reggel

Ment is a tanakodás, hogy legalább a tartóoszlopok és a tetőgerendák azért kerüljenek a helyükre (estére legyen mit megáldani), amikor is megjelent egy kisteherautó rajta a tető anyagával. Mindenki úgy vigyorgott, hogy majfdnem kiesett a száján - csak meglett! A végén itt ma tényleg épül egy megálló!

Eközben befutottak a gyerekek a biciklikkel. Hangos csengetéssel jött 30-40 kerékpáros, akik rögtön bevették magukat vagy a trambulinba, vagy a nagycsaládos egyesület sátra alá, hogy anyáknapi ajándékot készítsen vagy rögtön megtámadta a palacsintasütödét. Eközben megjelent Robi, aki narrátorként estig vitte a műsort, olvasta az aktualitásokat.

A nap egyre jobban kezdett sütni, lekerültek a pulóverek. A környéket halk zeneszó, gyerekzsivaly, láncfűrész és fejszecsattogás érdekes elegye töltötte be. Ami érdekes volt, hogy mindenki mosolygott. Tudta mindenki aki ott volt, hogy valami rendkívüli van folyamatban, valami jó dolog történik. A megálló, majd tovaguruló vonatok mozdonyvezetői volt, hogy fél perces füttyszóval bíztatták az építőket. Szabados Zoli kalauzjelmezben, kezében táblával, szájában síppal tisztelegve várt minden vonatot, az utasok legnagyobb meglepetésére és örömére. Vonatoknak rég nem örültek annyira, mint aznap!

Elkezdődtek az első gyerekműsorok, a peron mellett pedig az 5-6 fős brigádunk létszáma is egyre dagadt és ami a lényeg, egyre több kíváncsiskodó jött, hogy megnézze mi történik. Sokan csak áprilisi tréfának tartották a megállóépítést addig, amíg oda nem jöttek. Volt aki azonnal megkérdezte mit segíthet - rögtön kapott egy-két feladatot, de legnagyobb meglepetésünkre mindenki szó nélkül követte az ácsok utasításait. Aranyos volt a bácsika aki odajött és megkérdeztemiben segíthet, bár rögtön rövidre is zárta a kérdést, hogy nem a munkájával: ásványvizet, kávét vagy pálinkát hozzon? Nagyon szépen megköszöntük neki a kávékat, bár volt aki nem mondott nemet a jófajta körtére sem. :) Jó szót, bátorítást mérhetetlen sokat kaptunk, ami megerősített bennünket abban, hogy megérte az a 4-5 hónap küzdelem a bürokráciával. A legfelemelőbb az a pillanat volt, amikor egy 70 feletti nénike jött könnyes szemmel és hármónkat-négyünket körbepuszilt, mondván ő a fájós lábaival nem tud begyalogolni a buszhoz, mindenhova vonatal jár. Neki egy áldás, hogy végre nem fog ázni... Na itt látszott a csapaton, hogy megérintett mindenkit ez a jelenet és mindenki érezte, hogy milyen jó dolog építeni, ahogy egy barátom mondta a helyszínen: "mikor építesz, akkor nem csak az épület épül, hanem a lelked is" És valóban, ott, akkor a lelkünk is épült. Valami megmagyarázhatatlan pátosz lengte körül az egész napot, bár kutya fáradtak lettünk délután hatra, de mindenki mosolyogva, beszélgetve, viccelődve tette a dolgát míg végül megegyeztünk abban, hogy mára ennyi, az épület majdnem kész. Helyükre kerültek az oszlopok, a keresztgerendák, a tető le lett deszkázva. Még sok minden hátra van, de áll az épület. Még nincsenek a helyükön a könyökfák és a fogópárok, nincs lekezelve egyetlen faelem sem, a tetőre is valami bitumenes zsindely vagy lemez kerül még, de már most is ellátja a funkcióját. Még ki kell rakni térkővel az alját, még be fognak kerülni a padok a tető alá és kihelyezésre fog kerülni a faragott névtábla.

Este nyolcra megérkezett Bagi atya és Kókai lelkész Úr is. Jót mosolyogtam, amikor köszöntötték egymást: Ferenc atya egy "Áldás, békesség"-el köszönt, mire a lelkész úr "Dícsértessék a Jézus Krisztus"-al felelt, amin mindketten jót mosolyogtak. Jó volt ezt látni, hogy a két felekezet vezetője ilyen jó viszonyban van, ilyen kedélyesen beszélgetnek, és azon morfondíroznak, hogy mi legyen majd a közös zsolozsma, amit mindkét egyház fiai együtt el tudnak majd mondani / énekelni. Felmerült a Szózat, a Himnusz, de végül a "Mi atyánk" mellett döntöttünk, mert az ugye mindenkinek közös. :) Ezután megáldották a felépült esőbeállót és együtt elmondtunk egy imát. Komolyan mondom rég éreztem magam ilyen jól! Nem tudom mikor volt ekkora spirituális élményben részem! 

Rég nem volt részem ekkora összefogásban, nagyon felemelő volt részese lenni ennek az építkezésnek. Felemelő volt olyanokkal dolgozni egész nap, akikkel még életemben addig nem találkoztam, nem beszéltem, sőt a régebb óta lakitelekiek is tőlem kérdezték, hogy egyik-másik illető kicsoda, mert csak annyit tudtak, hogy Sanyi. :) Jó volt így kalákában, egy közös, nemes dologért dolgozni!

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek azt a hihetetlen munkát, amit ebbe a napba fektetett: köszönöm Belicza Zsoltinak és a csapatának, hogy egész nap szakértették és vezették a munkát, hogy hagyták, hogy feltartsuk őket. Köszönöm Fekete Józsainak és csapatának a betonozást, a felajánlásokat, Honti Attilának a terveket és a hihetetlen mennyiségű szervezést, felajánlást, Harmatos Zolinak és Lendvai Editnek a programokat (gyerekprogramok, néptánc, fúvószenekarok, citerazenekar, Badár Sándor,filmvetítés), amik miatt több százan megfordultak szombaton a megállónál, Molnár Lacinak, Madari Andornak a több napos munkát, a több hetes szervezést. Köszönet Kazinczi Istvánnak Tiszatenyő polgármesterének, aki ingyen felajánlotta azt a hatalmas sátrat, amiben a rendezvény ideje alatt a foglalkozások folytak, illetve azt, hogy megfőzött 120 kg szürkemarhát. Köszönjük Zoltán Péternek az 500 liter ásványvizet, Belicza Bandinak a hangosítást, Dombi Sanyinak, hogy egész nap mellettem tevékenykedett és hogy kétszer is a lábára ejthettem a gerendákat, deszkákat. :) Köszönöm a Magyar Vándor-Ló Egyesületnek a terület lefoglalását, illetve a ló biztosítását Árpád vezér számára, Boros Sanyinak és Gilbertnek, hogy ketten összedarabolták a 120 kg húst, a Nagycsaládos Egyesületnek az egész napos gyerekprogramokat, a hihetetlen mennyiségű felajánlást: pénz, 120 kg szürkemarha hús, ásvány víz, faanyag, sör, stb. 

Napestig sorolhatnám, de akkor is kevés lenne, egyszóval köszönöm mindenkinek, aki tett érte, aki részese volt vagy csak egyszerűen eljött! Egy szóval köszönöm az összefogást egy nemes ügyért, egy közösségért, egy közösségi értékteremtésért. Öröm volt látni, hogy lakitelekiek (és mint kiderült nem lakitelekiek is) közösen összefogva milyen nagy dolgokra képesek! Lélekemelő volt ilyen pozitív hangulatban, ilyen jókedvű, teremtő emberek között lenni! Köszönöm, hogy segítettetek megépíteni a beállót a falunak!