2016. augusztus 16., kedd

SZMK gyűlés, együtt gondolkodás


„Nincs szükség petícióra, nincs szükség aláírásokra, közös együttgondolkodásra van szükség.”

Zobokiné Kiss Anita, 2016.08.10, Balatonfüred

 Az Eötvös iskola SZMK vezetősége 2016. augusztus 15. 18:00 órára egy egyeztetést hívott össze az iskola-összevonással kapcsolatban. Meghívtak minden képviselőt, a polgármester asszonyt, Olajos igazgató urat és a szülőket is. A polgármester asszony és az igazgató úr is nyári szabadságát töltötte, de az iskolát az igazgató helyettes asszony képviselte. Az önkormányzat részéről senki sem jelent meg: egyetlen képviselő sem jött el és bár az alpolgármester úr már visszatért szabadságáról, ő sem érezte szükségét annak, hogy tiszteletét tegye és „közösen együttgondolkodjon” a szülőkkel és a pedagógusokkal. Egyedül Csikós Mihály hívta fel Icut tegnap délután, hogy ő semmi értelmét nem látja ennek az egyeztetésnek és nem fog eljönni. Ma reggel olvastam, hogy Dakóné Csilla kiírta a Facebook oldalára, hogy nem jönnek el a képviselők az egyeztetésre, mert nincs itthon sem a polgármester asszony, sem az igazgató úr. Az iskola megoldotta a helyettesítést, minden információt megkaptunk igazgatóhelyettes asszonytól – köszönjük neki. Bármikor előfordulhat az, hogy egy vezető akadályoztatva van, nem tud valahol megjelenni. Erre valók a helyettesek. Úgy tűnik az önkormányzatnál ez másképp működik… 

Mindamellett egy nagyon jó hangulatú, hőzöngésektől mentes, tanulságos két óra volt. Mind az alsós, mind a felsős tanítók / tanárok elmondták, hogy milyen problémákat okozna egy ilyen összevonás, illetve az igazgatóhelyettes asszony is hosszasan ecsetelte, hogy fizikailag, oktatásszervezési oldalról miért nem megvalósítható az összevonás. Ami szomorú, hogy eddig meg sem kérdezték őket a dologról, most hogy itt voltak, meg nem volt aki megkérdezze őket. Harmatosné Julika néni, Darabos Márti, több pedagógus illetve szülő mondta el a félelmeit, kétségeit, de sajnos senki nem volt ott a döntéshozók közül, aki meghallgatta volna őket. 

 Bejárva az épületet, a tantermeket és megvizsgálva a jelenlegi gyermeklétszám adatokat, így elférne a teljes iskolai létszám a főépületben.”

Zobokiné Kiss Anita levele Olajos Istvánhoz

 Az igazgatóhelyettes asszonytól megtudtuk, hogy ő vezette körbe a polgármester asszonyt a nagy iskolában, de akkor semmilyen információt nem kapott arról, hogy mi ennek a látogatásnak a célja. Csak az igazgató úr leveléből értesült arról, hogy ez a szakmai bejárás volt az alapja annak a levélnek, amiben Zobokiné részletesen kifejti, hogy melyik termet kellene ketté osztani, hová kellene ajtót vágni, stb.
Az összevonás alapvető indoka az, hogy meg kell menteni a Lévai iskolát a KLIK-től. Kérdésre válaszként megtudták a szülők, hogy az iskolát nem veszi el a KLIK, az továbbra is a falu tulajdona marad (sőt mivel elég mélyen oda van betonozva elvinni sem tudják), csak a fenntartás lesz az állam feladata, az épületek tulajdonosa továbbra is Lakitelek lesz.  
Ezek után többen kifejtették a véleményüket a dologról. Ez megtekinthető lesz majd az interneten, mert az SZMK kérésére Belicza Bandi felvette a találkozót.


Sajnos nagyon sok nyitott kérdés maradt megválaszolatlan:
  • Szakértőkkel egyeztettek e már az összevonásról?
  • Megfelel e majd a nagy iskola a törvényi előírásoknak, ha még 100 gyereket zsúfolnak bele?
  • Mi a valós indoka az összevonásnak?
  • Ha nem kell megmenteni a Lévai iskolát, akkor van e értelme erőltetni konténeres étkezdével és zsúfolt tantermekkel az összevonást?
  • Ér e annyit egy közösségi tér, lakodalmas ház, bálterem vagy akármi, hogy emiatt a gyermekeinknek nélkülözniük kelljen, kevesebb és rosszabb körülmények között tanulhassanak, taníthassák őket? 

A szülők megválaszolták maguknak ezeket a kérdéseket, de tegnap párbeszéd és együttgondolkodás csak a szülők és a pedagógusok között volt. Nekik viszont jól ment…

 

 

2016. augusztus 13., szombat

Iskolaösszevonási összegző egy anyuka szemével

Tisztelt Olvasók!

Amióta felröppent a hír, miszerint a lakiteleki önkormányzat erőteljes átalakításokat tervez az iskola körül még a tanév megkezdése előtt, elég sokféle színvonalon és módon történt csevegés a témában mind szóban, mind írásban. Az elmúlt napokban több felől is érkezett hozzám olyan visszajelzés, miszerint nem igazán értik a szülők sem, mi is ezzel a felvetéssel valójában a bajunk. Ennek szeretnék véget vetni, és tisztázni, mi is az, ami kiverte a biztosítékot nálam, és talán más hozzám hasonló szülőnél is. Ez talán egyfajta támpontot is adhat a hétfői fórumnak, melyet az SZMK vezetője kezdeményezett. Részemről ezzel én véget is vetnék a facebook írogatásnak, aki ebben továbbra sem lát mást, mint kötözködést, vagy politikát, azzal én a továbbiakban nem tudok már mit kezdeni.

Tehát röviden három pontban tudnám megfogalmazni a problémát: 
  • kivitelezés 
  • időzítés 
  • kommunikáció
És akkor vegyük is sorban, miről is szól a helyzet. Mindenekelőtt azonban leszögezném, hogy az iskola összevonásával és a gyerekek egy intézményben való elhelyezésével nekem abszolút semmi bajom, én is olyan iskolában tanultam, ahol együtt voltak a kicsik a nagyokkal, és szerintem sok helyen nem engedheti meg magának az iskola, hogy külön épületet tartson fenn az alsósoknak és a felsősöknek. És akkor el is érkeztünk az első ponthoz. Talán sokan nem tudják, de az egy fedél alá hozás gondolata már több korábbi vezetés fejében megfordult, és talán valóban praktikus is lenne, ha a gyerekeknek nem kellene sétálni egy nagyot az ebédlőig, majd az ebédhez kapott gyümölcs maradékait úton-útfélen hátrahagyva a délutáni szakkörre, zeneórára, edzésre stb. visszasétálni a nagy épületbe. Igen ám, de ha ez megoldható lenne néhány fal áthelyezésével, meg ajtó vágásával, akkor a korábbi vezetők miért nem tették meg ezt a lépést? Valószínűleg körüljárták a kérdést, és arra jutottak, hogy ilyen egyszerűen nem lehet négy-öt osztálynyi gyereket bezsúfolni a már teljesen kihasznált épületbe. És elárulom, az U alakú rész lefedésének és átriummá alakításának terve kb. 20 éve lapul a polgármesteri hivatal egyik szekrényében. Szóval ez az ötlet nem újkeletű. 

Akkor most miért is ágálunk ellene? 

Mint ahogyan a pedagógusok is elmondták, minden terem ki van használva, és nem csak a tantervi órákkal, hanem a délutáni foglalkozások, külön foglalkozások, felzárkóztatás is lekötik az épület kihasználását. Még a kémia szertár felszámolását és a felszerelés szekrényekben történő elhelyezését esetleg el tudnám fogadni, de a számítógép-terem megszüntetése nonszensz. Sajnos az informatikai oktatás még nem áll azon a szinten, hogy wifi-kapcsolattal ellátott 20-25 db laptoppal meg tudnák oldani az oktatást bármelyik teremben egy projektor vagy okostábla mellett. Így ez a tantervi óra eléggé helyhez kötöttnek tűnik. A termet pedig szaktantermeként szokták hasznosítani, amikor éppen nem informatika óra zajlik benne. A könyvtár alkalmas jelen állapotában egy 20 fős osztály befogadására? Vagy kidobálunk pár könyvet, hogy beférjenek a padok? Na de a legdurvább, amit az agyam nem bírt befogadni (tudom, én vagyok gyengeelméjű): a polgármester asszony számításai szerint meglehet, hogy lenne olyan osztályterem, amelyen két osztálynak kellene osztoznia. Ezt mégis hogyan képzelik el? Az egyik sarokban megy a földrajz óra a 6.b-nek, a másikban a nyelvtan a 3.c-nek? Esetleg lenne délelőttös és délutános műszak? Felfoghatatlan. Mellesleg megjegyzem, hogy az osztálytermek kialakítására építészeti szabvány is vonatkozik, ami minimálisan 52 m2-t ír elő. Osztályonként. És akkor még csak az oktatás szervezésénél tartunk. 

Igen ám, de itt a konténer kérdése. 

A hírek szerint, az étkezést és esetleg a napközit is konténerben oldanák meg.  Egy építkezés szünetében az otthonról hozott uzsonnáját a munkások lehet, hogy el tudják ilyen helyen fogyasztani, de itt közétkeztetésről van szó, aminek igen komoly higiéniai előírásai is vannak. Hol lenne a tálalás? És a mosogatás? Fekete és fehér mosogató, kézmosó, miegymás? Az iskola igen komoly pályázatból minimálisra csökkentette a rezsiköltséget, éves szinten például kevesebbet fizetnek villanyszámlát, mint én havonta. Az oktatás 9 és fél hónapjából kb. 6 hónapban fűteni kell. Nem fog ez az extra kiadás olyan számokat eredményezni a pályázatban, ami a fenntartási időszakban a problémát okoz? Vagy betesznek egy szenes kályhát a sarokba, hogy ne zavarjon be az elszámolásba? És akkor a konténernek a bérleti díját, netalán tán a vételi árát még bele sem számoltuk. Remélem, dereng már valami, de ha mégsem, továbbmegyek.

Jöhet a kettes pont, az időzítés. Augusztus közepét írunk, a falu vezetése szabadságon, se egyeztetés, se döntés nincs a témában, de itt szeptember 1-től meg kellene kezdeni az oktatást. Nos, voltam már pedagógus is, van némi rálátásom egy iskola működésére. Augusztus 20-a után a pedagógusok már ezerrel a következő évre dolgoznak, tanmeneteket egyeztetnek, termet dekorálnak, rajzolna, festenek, terveznek. Ekkor már nem annak van itt a helye, hogy melyik falat vegyük ki, hova tegyünk ajtót stb. Még ha erről már döntés is lenne, szeptember 1-re nem egy fehérre meszelt üres szobát kell átadni a pedagógusoknak, hanem addigra annak tanteremnek kéne lennie. És a termet a pedagógusok a két kezük munkájával teszik azzá, amíg egyesek szerint a hasukat süttetik a tengerparton! Az idő pedig továbbra sem velünk van, hiszen a megvalósításról még testületi döntés sincs. De jut eszembe, építési engedély van? Emlékeim szerint az iskola középső, a folyosót és a tantermeket elválasztó fala főfal, és így ha azon egy ajtót szeretne valaki vágni, ahhoz bizony építési engedély szükségeltetik, mivel az épület tartószerkezetéhez szeretnének hozzányúlni. Ennek a lebonyolítása sem két nap, de nem is két hét.

És a végére itt a kommunikáció. A képviselő-testület és a polgármester eddig elég jól a maga javára tudta fordítani az ellenzék szerencsétlenkedéseit, de itt most a saját banánhéjukon dobtak hátast. A szemétszállítással és lovas oktatással kapcsolatos lakossági fórumon volt először szó talán két elejtett mondatban a témáról, mint tervről, amire hirtelen fel is kaptam a fejem, de mire átfutott a processzoron az információ, már a nindzsák- van zsák-lesz zsák témánál jártunk újra. Majd a következő héten derült ki, hogy az iskolaigazgató nem együttműködőnek lett kikiáltva, mivel – tudtommal – külföldi tartózkodása alatt nem vette fel a telefont, hogy erről a fontos kérdésről egyeztetni lehessen, de legalább őt és minden egyéb érintettet megkerülve a tankerületi vezető szintén kapott néhány elejtett morzsát ilyen-olyan tervekről. Majd ezzel a téma lezárva, elmentem két hétre szabadságra, viszlát, majd jövök… És amikor kiszivárogtak az elképzelések, melyet legalább két képviselő (köztük az alpolgármester) megerősített, sőt, kiegészítették azzal, hogy a napközi épületéből, a gyerekeket a fent leírt körülmények közé áttéve, rendezvénytermet készülnek kialakítani, azonnal eldurrantak az agyak. És mindez úgy van beállítva, hogy a választási eredményekbe bele nem nyugvó egyének hergelik a szülőket fals információkkal. És többek közt ez az, amiért ennek a hosszúra nyúlt szövegnek a megírására vállalkoztam, hogy tisztázzuk végre, mi is a probléma alapja. Ehhez nem kell visszamenni a választásokig, ez nem arról szól, hogy ki van hatalmon, ki vezeti a falut. Ez csak is a gyerekekről szól!

Azóta már alsós pedagógusok is tiltakozásukat fejezték ki a tervek ellen, és nagyon remélem, hogy felébrednek a szülők, de legfőképpen a képviselők, és belátják, mekkora hibát készülnek elkövetni.

Tisztelettel,

Kovács Renáta

2 iskolás korú gyermek anyukája
okleveles építészmérnök
egykori pedagógus / szakoktató 


2016. augusztus 8., hétfő

Oktatási reformok Lakiteleken, avagy az elszabadult hajóágyú esete a Bólogató Jánosokkal


Oktatási reformokba fogott kicsiny falunk lelkes vezetése: eltörölték a tanóra keretén belüli lovas oktatást, majd a péntek délutáni lakossági fórumon volt néhány elejtett mondat, hogy összevonják az összes tanulót a nagy iskolába. Mindkét gyermekemet érintő szülőként felháborodtam mindkét döntésen.

A lovas oktatással az volt a gond, hogy „állítólag” nem voltak megfelelőek a körülmények az ideiglenes helyszínen. Azért írtam, hogy „állítólag”, mert a fent nevezett faluvezetés egyik tagja sem volt ott személyesen sohasem! Egyikük sem, egyetlen alkalommal sem tekintette meg a körülményeket, de egybehangzóan állították, hogy azok nem megfelelőek. Nem idézem itt azt a sok (valóban) diplomás embert és azt a temérdek tanulmányt, akik arról beszélnek / amik arról szólnak, hogy mind testileg, mind pszichésen milyen pozitív hatása van a lovas oktatásnak a gyerekek fejlődésére. 
Kifogás volt, hogy egész nap a napon vannak a gyerekek. Megjegyezném a sportokért felelős képviselőnek, aki ezt kifogásolta, hogy ha csak a labdarúgást, futást vagy a kerékpározást nézzük (esetleg ha az alpolgármester úr mesél neki a triatlonról), akkor bizony ezeket a sportokat is a napon űzik, mégis közkedvelt, gyermekekre nem ártalmas, sőt egészséges időtöltések… Az oktatás helyszínéről meg annyit, hogy a jelenleg is hatályos törvényeknek (lovarda törvény) minden szempontból megfelel. Egyszerűbb lett volna azt mondani, hogy rühelljük a lovakat, meg azt is, akinél az oktatás folyik. 
A fórumon Zobokiné asszony kifejtette, hogy igaz, hogy a lovakat helyi lakosok ingyen felajánlották, de azokat az önkormányzatnak kell etetni, holott otthon is etetni kellene őket! Micsoda penge logika! Ha kölcsönadom a kocsim a haveromnak néhány hónapra, ő hetente megjelenik nálam, hogy tankoljam már tele, mert ha nálam lenne, akkor is tankolnám… Mindegy… Ennyit a lovas oktatásról, ahogy a reklámban is volt: „Köszönjük Emese…”

A másik dolog, ami miatt nem látok a pipától, az először a pénteki lakossági fórumon került nyilvánosságra: vezetőnk elejtett pár mondatot, hogy az önkormányzat nem akarja elveszteni mindkét iskolaépületét, mert 2017-től a KLIK átveszi az alapfokú képzések épületeinek a fenntartását. Feleségem ott volt a fórumon, mikor hazajött mondta is, hogy ezt nem érti, hisz attól hogy más az épület fenntartója, attól még nem lesz az államé az épület, ugyanúgy oktatás fog benne folyni. Akkor ennyibe is hagytuk a dolgot, mondván biztos csak félreértettek valamit, majd kialakul a dolog. Már tegnap is kaptam pár felháborodott hívást, miszerint mindenki úgy tudja a faluban, hogy összevonják az osztályokat a nagy iskolába. Én még ekkor is azt mondtam, hogy ez csak fantazmagória, hisz nincs annyi terem, nem lehet a gyerekeket összezsúfolni ekkora helyre, és lovagiasan bevallom többször mondtam, hogy „ennyire nem lehetnek hülyék...” De, lehetnek! Ma reggel már több fórumon is megjelent Zobokiné levele, amit Olajos igazgató úrnak írt. Ebből még csak az derült ki, hogy bejárták az iskolát (gondolom szakértőkkel) és megállapították, hogy a nagy iskola bizony alkalmas arra, hogy oda járjon az összes gyerek. Ebben a levélben olyan átalakításokról van szó, mint „irattár és a mellette lévő kémia szertár közötti fal kivétele” vagy „a kémia terem kettéválasztása egy közfallal”, illetve „teremként kellene üzemelnie az informatika teremnek és a könyvtárnak is”. Hűha! Az oszt igen! Apró-pici kérdés: ezzel az ici-pici átalakítással elvesztett funkciók (kémia szertár, irattár, informatika terem, könyvtár), hol és hogyan fognak tovább működni, ha ezekből a funkcionális termekből tanterem lesz kialakítva? Illetve a „számításaim szerint két osztálynak csak egy terem jut majd” problémát hogyan óhajtja kezelni a faluvezetés? Vagy „majd megoldja az Olajos”?

A mai reggelen dühös pedagógusok és szülők folytattak heves diskurzust bizonyos internetes felületeken, ahol többekben felmerült az a kérdés, hogy mi értelme ennek, ki, mihez akar kezdeni a Lévai iskolával. Többen tudni véltek ezt-azt, de konkrétumot senki nem tudott.
Nem sokkal ezután kaptam egy emailt, egy ismerősöm elküldte nekem Olajos igazgató úr levelét, amit a tantestület tagjainak küldött szét. A levél változtatás nélkül itt olvasható:

Kedves Kollégák!
Ma reggel telefonon beszéltem Zsámboki Anna tankerületi igazgató asszonnyal. Elmondta, hogy valóban megkereste őt a polgármester asszony, beszéltek arról, hogy a község nem adná át az összes iskolaépületet 2017 januárjában az államnak. Részletekről azonban nem volt szó. Felolvastam neki a polgármesteri levelet. Megerősítette, hogy ilyesmiről nem beszéltek. A polgármester azt mondta neki, hogy a gyermekek elférnek a főépületben, így egy használaton kívüli iskolaépületet akarnak megtartani. Mivel nem ismeri a lakiteleki viszonyokat, hitelt adott a szavának. Személyes találkozóban, megbeszélésben maradtunk, amire jövő kedden tudunk sort keríteni.
További telefonos egyeztetést  folytattam Szentirmay Tamás alpolgármesterrel, aki polgármester asszonyhoz hasonlóan szabadságon van. Elmondta, hogy a polgármester asszony ötletére közösségi térré szeretnék alakítani a napközis épületet, ahol rendezvényeket, bálokat lehet tartan az átalakítás után.
Felhívtam Csikós Mihályt is, aki megerősítette az elképzelést, fizetős rendezvények, vacsorák tartására alkalmas teret képzelnek el a napközi helyén - a Lévairól nem tudunk semmit, hogy abból mi lenne. Misi a gyermekek étkeztetését a főépület U-alakjában lerakott konténerekben képzel iel, die tenné a délutáni napközit is.
Mindketten megígérték, hogy eljönnek az iskolába augusztus 22-én, hétfőn. Arra a kérdésre, hogy miért maradt el idáig az egyeztetés a nevelőtestülettel, a szülőkkel, az igazgatóval az volt a válasz, hogy nem vagyunk semmivel elkésve, egy hét alatt is kivitelezhető minden.
Jelenleg ennyit tudok a dologról.
További szép szünidőt kívánok mindenkinek!

Üdvözlettel: Olajos István



Igen jól látják: táncos-zenés szórakozóhely lesz az iskolából, a gyerekek meg majd egy konténerben fognak étkezni az udvaron! Hogy egy barátom szófordulatát használjam: „Ott, mi? Bravó…“ Felelős vezető hogy zsúfolhat össze több száz gyereket és száműzhet egy konténerbe csak azért, hogy egy fizetős közösségi teret hozzon létre? A gyerekek rovására? Akkor én meg azt mondom, hogy költözzön ki a kedves faluvezetés az önkományzat udvarára egy qva konténerbe, az irodáikat meg nyissuk egybe, hogy a gyerekek tudjanak hol enni, meg legyen hely a napközinek! 
„A polgármester asszony ötletére közösségi térré szeretnék alakítani a napközis épületet“, a tornateremben meg lehetne disco, hab-party, rúdtánc, részeg sofőrök számára gyakorlati oktatás, hogy hogyan hajtsunk hatékonyan az emberek közé, egy kisebb drog-labor, esetleg még egy kupleráj? Emberek ez komoly? Évi 4-5 bál vagy rendezvény miatt ki kell pakolni a gyerekekket? Ez kinek az érdekét szolgálja, mert tuti nem a gyerekekét, nem a pedagógusokét, nem is a szülőkét, hanem azét a néhány emberét, akinek anyagi érdeke fűződik hozzá!

Gratulálok,ismét egy felelős vezetői döntés! Büszke vagyok a vezetőnk mélyen szakmai, szociálisan érzékeny, a falu és a gyerekek érdekeit szem előtt tartó döntésére!

Remélem ebbe sem az iskola, sem a szölők, sem a KLIK utódja nem egyezik majd bele…