Miután ideköltöztünk 2013-ban, akarva-akaratlanul folyamatosan
összehasonlítottam szülővárosom újdonsült lakhelyemmel, kezdve az alap
dolgoktól (boltok nyitvatartása, árak, szolgáltatások, iskola, óvoda, stb.)
egészen a lakosságot érintő összetettebb, mélyebb tényezőkig (művelődés,
kulturális lehetőségek, fejlesztések, politikai helyzet). Azt sejtettem, hogy
jelentős különbségek lesznek majd, de nem gondoltam volna, hogy ekkorák, azt
meg végképp nem, hogy melyik település javára!
 |
| Montázs Makóról |
Kezdjük az alap dolgoknál: mivel Makó egy 25.000-es mezőváros, már csak
méreteit tekintve is sokkal több szolgáltató, sokkal szélesebb spektrumon nyújt
különféle szolgáltatásokat. Lakiteleken hónapokba telt, míg egyáltalán
megtaláltuk az összes boltot, mire rátaláltunk 1-2 eldugottabb helyen lévő játszótérre, arra hogy ki tudja kicserélni a gyerek kabátjában a cipzárt. Sokat segítettek Renáta
kollégái, akik nagyon hasznos gyakorlati tanácsokkal láttak el minket (mit,
hol, merre, melyiknél, mennyiért, stb.). Pár hónap múltán már pontosan tudtam,
mikor kell menni a pékségbe, ha friss zsömlét szeretnék, melyik nap nincs
nyitva a hentes és így tovább. Az árak nagyjából azonosak, holott azt hittem
falun drágább lesz, de például a pékárukból sokkal nagyobb a választék és még
olcsóbb is, mint Makón! Édesanyámék, amikor itt vannak nálunk, mindig visznek magukkal
kovászos kenyeret…
Az iskola és az óvoda, mint már írtam, ég és föld! Itt nem a pedagógusokra
gondolok, mert azzal szerencsére mindkét helyen hatalmas szerencsénk volt (hála istennek csak
aranyos segítőkész dolgozókkal hozott össze minket eddig a sors, bármelyik
település, bármelyik intézményéről beszélünk), itt inkább a körülményekre, az
épületekre, azok állagára, minőségére gondolok, illetve az általuk nyújtott
extrákra. Lovaglás, úszás, só szoba, tornaterem, új játékok az udvaron,
biciklitúrák, szüret, lovas kocsikázás és ez már mind az oviban, ráadásul
ingyen! Makón ezekért havonta külön-külön is súlyos ezreket kellett volna
szülőként fizetnem! Ezek mind-mind olyan dolgok, amiket magától értetődőnek
vesznek az itt élők, de egy olyan embernek, aki már megtapasztalta, hogy milyen
abba a bölcsibe vinni a gyerekét, ahol még mindig az a járólap van a mosdóban,
amit még ő is koptatott, vagy az általános iskolának még mindig olyan a színe
(már ahol még nem mállott le), mint az előző évezredben, amikor még apu is oda
járt szolfézsra, az meg sem érti! Ezek a dolgok őszintén megmondom megleptek,
mert ugye Lakitelek egy „falu”, itt minden csak rosszabb lehet, mint egy „városban”.
Hát nem… sőt!
 |
| A tőserdei híd |
A másik dolog, ami pozitív értelemben sokkolt, az a végtelennek tűnő kulturális-
és/vagy szórakoztató rendezvények, a pezsgő társadalmi élet, illetve a
hihetetlen mennyiségű aktívan működő civil szervezet! Természetesen Makón is
nagyon sok civil szervezet van, egyiknek-másiknak tagja is voltam, de messze
nincs annyi, mint itt, akik heti / havi szinten részt is vesznek települési
rendezvényeken, vagy önmaguk szervezik azt. A teljesség igénye nélkül csak
néhány olyan társaság, akik lépten-nyomon feltűnnek itt-ott: Faluszépítők,
nagycsaládosok, önkéntes tűzoltók, maga a tűzoltózenekar, polgárőrök, lovas
polgárőrök, citerazenekar, népdalkör és hogy haza is beszéljek picit
néptáncosok, hagyományőrzők (Magyar Vándor-ló vagy a Gabi „bácsi” féle
Muraközys ifjak) és még
sorolhatnám napestig. Ezek nem csak nevükben és szellemiségükben létező
csoportosulások, hanem aktív, „élő”, a mindennapokban is tevékenykedő csapatok!
 |
| Széna vagy szalma? |
Ideköltözésünk évében nyáron például annyi rendezvény volt hétvégéről-hétvégére,
hogy azon sakkoztunk folyamatosan, hogy melyiket hagyjuk ki és menjünk haza
Makóra és melyik legyen, amikor maradunk. Néptáncfesztivál, rockfesztivál,
Széna vagy Szalma illetve később a különböző kiállítások, színházi előadások,
Pálinkaházi esték, bálok, szüreti felvonulás. A kultúrház nyitva volt az
ifjaknak napestig, pingpong, csocsó, biliárd. Eközben a színpadon zenekari
próba, a kisteremben „örömtánc”, mind-mind olyan dolgok, amik önkéntességen
alapulnak és valahol a közösséget építik. Ha belegondolok egy makói nyárba,
ahol akkoriban még volt egy néptáncos évadzáró, meg egy operett fesztivál,
esetleg egy-két szabadtéri előadás – összevetve a települések méreteit, ebben a
kategóriában sem szülővárosom diadalmaskodott…
Makón, ideköltözésünk idején, egy 19. éve hatalmon lévő városvezetés volt,
ami a végére véleményem szerint már belefásult a vezetésbe és el is
rugaszkodott erőteljesen a valóságtól, fogalma sem volt arról, hogy mi folyik a városában, de ez egy másik téma. Regnálásuk utolsó
éveiben kézzel fogható fejlesztés, fejlődés nem nagyon volt, a város évek óta
csendes letargiában leledzett, a lakosság folyamatosan fogy a mai napig, a
fiatalok (köztük mi is) munka / boldogulás reményében elhagyják a várost. Ezzel
szemben ideérkezésünk idején és azt követően egyik ámulatból a másikba estem,
annyi változás történt a faluban: óvodafejlesztés, parkoló, iskola szigetelés, napelemek
a fürdőben, körforgalom, piac, játszótér, hogy csak azokat mondjam, ami eszembe
jut hirtelen. Makón is voltak gigaberuházások (Hagymatikum, buszállomás, sportcsarnok, Hagymaház), amiket szigorúan csak Makovecz
tervezhette meg, de ezeken felül nem nagyon történt semmi. Így talán érthető,
hogy én csodaként éltem meg ezeket a fejlesztéseket, mert nekem nem volt
evidens, hogy folyamatosan fejlődik a település ahol élek - olyan városból jöttem, ahol a fenti fejlesztések felöleltek egy évtizedet! Sajnos hajlamosak
vagyunk elfelejteni, hogy mennyi minden történt a faluban és remélem, hogy még
történni is fog. Meg kell tanulni értékelni minden kis dolgot, örülni nekik, és
nem pedig magától értetődőnek venni.
A politikai helyzetet 2013-ban: Makón egy 19 éve ismert cinikus, arrogáns, diktatórikus rendszer volt, ami nem fogadott el ellenvéleményt vagy tanácsot, a
saját feje után ment, csak az ő véleménye lehetett a helyes. Ismerve a 2014-es
választási eredményeket ez az út a saját vesztébe vezetett. Mint már írtam, a
hangulat semleges, inkább letargiába hajló, panaszkodós, felig üres poharas
volt. Ezzel szemben Lakiteleket, Makóról kiszakadva, egy általánosan mosolygós,
jó közhangulatú településnek ismertem meg. Jó érzés volt itt lenni, ide
tartozni. Ez a közhangulat jelenleg kevésbé ilyen jó, vannak akik próbálják azt
sulykolni, hogy a falu megosztott, de ahogy én látom ez csak a hangos felszín, ezek
az emberek bizonyos érdekek mentén / szolgálatában folyamatosan hangoskodnak,
de a többség még mindig csendesen hallgat és megvan a véleménye. A szomszédok
ugyanúgy szomszédok maradtak, a barátok ugyanúgy barátok, mert ugye azért mert
valaki hangosabban kiabál, mint a többi, még nem azt jelenti, hogy neki van igaza!
Összességében, így visszatekintve az eltelt két évre, minden szempontból
pozitívan csalódtunk a faluban, az összes addigi falukról alkotott félelmemre /
negatív előítéletemre rácáfolt, sajnos azt kell mondanom, minden elemében
felülmúlja szülővárosom. A dolgok jelenlegi állása szerint hosszú távra tervezünk
itt, mert olyan helynek tartjuk a falut, ahol jó élni: kedves emberek, igaz
barátok, jó körülmények, gyermekneveléshez ideális környezet. Ahogy beszélgetek
a helyiekkel sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy milyen kivételes
helyzetben vannak, hisz ebbe születtek bele, itt nevelkedtek, az itt lévő csodákat maguktól értetődőknek veszik, pedig nem azok! Az, hogy jelenleg
vannak negatív felhangok, megosztó megnyilatkozások, azok idővel majd elmúlnak: ahogy változik a széljárás, úgy változnak majd ezek a hangok is. Remélem
Lakitelek újra az a mosolygós, barátságos kis falu lesz, mint ami volt, hisz már majdnem most is az!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése