2016. január 6., szerda

Feloszlatja magát a képviselőtestület?

A tegnapi nap délutánján Madari Andor alpolgármester egy előterjesztést adott be a következő testületi ülésre, hogy a képviselőtestület éljen a törvény adta lehetőséggel és oszlassa fel magát. Ha az előterjesztését elfogadja a testület, akkor időközi választások lesznek valamikor április – május környékén.

A javaslatot vélhetően minimum négyen támogatni fogják, de simán elképzelhető, hogy ez is egy hét igenes szavazás lesz, hiszen a jelenlegi állapot senkinek sem igazán jó (valójában így is működhetne a dolog, de ahhoz mindkét fél akarata kellene). Az ellenzék folyamatosan falakba ütközik, illetve utólagosan értesül a történésekről, mert érdemi konzultáció nincs az irányukba, holott többségben vannak – nélkülük nem lehet semmit megszavazni. A másik oldalon a faluvezetés eközben próbál kilépni a saját árnyékából, illetve a magának felépített sértett / bántott / elesett / megtámadott szerepből, de ez is egyre hiteltelenebbül megy. Ez jó volt a kampányidőszakban, de így ciklus közben ez már kevés, itt már eredményeket is várnának a szavazók, nem csak ígéreteket. Sajnos a beadott pályázatok egytől-egyig elbuktak (már ha egyáltalán beadták őket), a pénz- és kedvezményosztásokon, személyzeti tisztogatáson, közpénzből történő új pozíciók létrehozásán, több százezres kirándulásokon, kontrollálatlan pénzszóráson kívül nagyjából 0.0, amit egy év munkássággal fel tudnak mutatni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy történtek fejlesztések is, de azok vagy még az előző ciklusból húzódtak át vagy az ellenzéki képviselőktől induló kezdeményezések voltak (egyedüli önálló gondolat talán a majd 20 milliós önerős jégpálya lett volna, de azt szerencsére elkaszálta a testület). Ezzel szemben botrányokban, vállalhatatlan megnyilvánulásokban, szakmaiatlan döntésekben nem volt hiány az elmúlt egy esztendőben, talán ezért is gondolhatják úgy egyre többen, hogy az irány nem jó.

Andor is ezekre hivatkozik az előterjesztésében, de ami ebben számomra a leginkább fájó pont, az a 250 millió forint, amire nem is adtak be pályázatot, így az esélye sem volt meg a településnek arra, hogy nyerjen! Ennél nagyobb hibát egy faluvezetés nem követhet el, hogy meg sem próbál pályázni! Az, hogy valaki az ünnepi beszédeit google-el keresi, vagy feltételezhetően nem saját kútfőből származik a diplomamunkája, esetleg vállalhatatlan hangnemben emailezik, az mind-mind eltörpül emellett a szakmai hiba mellett! EZ az indok, amiért valóban fel kell oszlatni a testületet!

Ha tényleg feloszlatják magukat, akkor ugye megint jön három hónap kampány. Ahogyan fent leírtam eredmények hiányában faluvezetési oldalról vélhetően megint jön majd a hangulatmanipuláció: „bántanak, nem hagynak dolgozni, gáncsoskodnak, összeférhetetlenek, gonoszok”, esetleg jönnek még a megmondó emberek oldaláról a „nem tudja elengedni a hatalmat, csak a hatalom a fontos” frázisok is.

Remélem, hogy nem így lesz. Remélem, hogy tervekről, elképzelésekről, ötletekről fog majd szólni a kampány: valamiért és nem valami ellen! Csak úgy, felnőtt, értelmes emberek módjára…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése