(L)aktualitások, avagy helyi témák egy görbe tükrön át

kép: hotdog.hu

Hetek óta szándékosan nem írtam helyi politikai témában (sőt Facebook-on sem posztoltam, kommenteltem semmit), mert ki akartam várni a végét a folyamatban lévő ügyeknek. Ki akartam várni, de megint annyi dolog kezdett el párhuzamosan futni (dezinformáció, találgatás, cukiság-kampány, feljelentések, árvácska, röplap, „mé báncsa? de ne báncsa!”, testületi ülések, rágalom, gumicsont, stb) és annyi butaság lett leírva, lenyilatkozva, kinyilatkoztatva, megcáfolva, kiforgatva, meg- és kimagyarázva, hogy megint nem tudok nem írni róla.

A legfajsúlyosabb ügy jelenleg még mindig a „kiguglizott” beszédek és a másolt (?) diplomamunka, amiben a falu vezetője az érintett. Az, hogy lenyilatkozta mindenhol, hogy a szó szerint kimásolt, felolvasott ünnepi beszédeket teljesen helyénvalónak tartja, lelke rajta. Ha ez az ő erkölcsi normáiba teljesen belefér, és nem érti, hogy miért rugóztak rajta többen is, akkor ezzel én sem foglalkoznék érdemben: nem vagyunk egyformák, mindenkit másként neveltek, nekem ez akkor is szellemi tolvajlás.

A diplomamunka azonban ennél jóval komolyabb dolog. Mint több helyen is megjelent, sőt testületin is szó volt róla, van egy file, ami egy bármelyik önkormányzati dolgozó által elérhető meghajtóról az ellenzékhez került (egy névtelen emailben), és ami képviselők elmondása alapján 95%-ban megegyezik egy korábbi önkormányzati dolgozó évekkel előbb leadott diplomamunkájával. A polgármester asszony annyit mondott a dologról, hogy az a file csak egy munkaanyag, természetesen lehet benne egyezőség a másik dolgozattal, hisz közösen írták, de a sajátját ő írta. Hogy igazolja igazát (és mivel a saját dolgozatát nem találja) kikért a főiskolától egy másolatot, amit ígérete szerint majd bemutat a testületnek, ha megkapja. Nem felejtette el azonban hozzátenni, hogy ő magánszemélyként magántitok megsértése miatt, a jegyző asszony hivatali titok megsértése miatt tett feljelentést. Ezeket megértem, hisz valóban érdekes, hogy hivatali file-ok kerülnek ki, de el is gondolkodtam a dolgon: mennyire életszerű az, hogy az ember megkap egy állást, akkor fogja a saját személyes dolgait és felmásolja egy olyan meghajtóra, amihez rajta kívül még vagy 40-50 ember hozzáfér. Ha titkosak az ott lévő dolgok, akkor ugye nem másoljuk fel, hisz bárki hozzáférhet. Nekem az lenne a logikus, hogy egy otthoni privát gépen, pendrive-on vagy külső meghajtón tárolnám, esetleg a hivatali gépemen, egy olyam privát mappában, amit csak én látok, de nem egy mindenki által hozzáférhető szerveren. Most ugye jön a kisördög és súgdos a fülbe: ennyire bután kezeli a saját „titkos” dokumentumait (ami ugye felveti azt a kérdést, hogy ezek alapján a hivatali titkos dolgok hogyan vannak kezelve) vagy szándékosan került fel, hogy „véletlen rátaláljon valaki”, felkapja és elfusson vele a naplementébe? Ha szándékosan került oda, hogy „megtalálják”, akkor vélhetően a tartalma sem valós, tehát félrevezetés (gumicsont), de akkor jön a kérdés, hogy mi az eredeti cél vele? Kinek, milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy ez kiderüljön, legyen belőle egy jól felfújt lufi, majd miután kipukkad és kiderül, hogy kamu, akkor bizony jöhetnek a feljelentések, lejáratások, számonkérések, nyomozások, megtorlások, illetve az eddig is tökéletesen működő kommunikációs eszköz, az önmagát szegény, elesett, megszánni való áldozat szerepében történő tetszelgés, vagy ahogy már többen is nevezték: a mosolydiplomácia.

Ellenben ha igazi, és ne adj isten kiderül, hogy valóban ez is csak egy másolat, akkor ugye a főiskola vélhetően hivatalból visszavonja a diplomát. Többen írták, hogy a polgármesteri pozícióhoz nem feltétel a diploma, ami igaz is, de ahogy jött rá a válasz is, itt nem a pozícióról, hanem a polgármester becsületéről van szó. A becsületen túl viszont vannak még olyan folyományok is, mint a diploma miatti magasabb besorolási bér, ami ugye jogtalanul lett kifizetve (hogy hány évre visszamenőleg azt nem tudom, nem vagyok jogban jártas ember), de tény hogy sok-sok más kérdést is felvethet egy ilyen esetleges végkifejlet. Kíváncsian várom a végét, de tény, hogy a 6-8 fős önkéntes megmondó emberek már az ügy kipattanásakor azt a személyt sározták és vádolták mindennel, aki ezeket az infókat nyilvánosságra hozta. Erre csak annyit lehetne mondani, hogyha bírságot kapok gyorshajtásért, az nem a traffipaxoló rendőr hibája, de nem mondom, mert megkapnám, hogy szégyelljem magam vagy ne sz*rjak arra az asztalra, amiről eszek (mondjuk, ezt a mai napig nem értem), de őszintén ehhez amúgy is vajmi kevés a kedvem…

A másik dolog, ami miatt sokat gondolkodtam, próbálván megfejteni a mögöttes miérteket (mert azok mindig vannak), az a napokban megjelent választási csalásról szóló kommentek. Jelesül a diplomás story-t követő napokban jött egy olyan válasz, hogy különben is az egyik választókörzetben választási csalás történt. Mivel a kommentekből elsőre nem nagyon állt össze kerek egésszé a dolog, így többször nekifutottam, amiből nekem a következők jöttek le:

1. mindenki a polgármester asszonyra szavazott

2. az ikszeket a képviselőkre a szavazatszámláló bizottság tagjai húzták be

3. nagy volt a futkározás, mert nem stimmeltek a számok (tehát kozmetikázni kellett az eredményt)

4. videó felvétel is van róla (?)

5. és különben is pofa súlyba, mert sundám-bundám van a dologban

6. DE a fentieket leíró kommentelők nem beszélnek választási csalásról, csak az ezekre rákérdező ellenzéki képviselő!

Tudom, hogy elsőre gyilkosnak tűnik a logika (lovagiasan bevallom, akkora önellentmondások voltak a hozzászólásokban, hogy nekem is guvadt a szemem mire megértettem a gondolatmenetet), de semmi gond, ráérünk, megpróbálom szájbarágósan, a pengeéles logika mentén felvázolni:

Az egyes pont teljes mértékben igaz, hisz megnyerte a választást, de innen nekem nem tiszta a dolog. „Külön teremben, párokban számolták a szavazatokat” és a szövegkörnyezetből simán kihallik, hogy vélhetően ekkor kerültek a képviselői ikszek a megfelelő rubrikába és különben is szemtanúk is vannak. Na mármost, ha ez így volt, akkor nem értem, hogy 1., miért nem jelezte ezt senki a szavazatszámláló bizottságból? Ott voltak minden részről delegáltak, ők megkaptak egy gyorstalpalót, hogy mit ír elő a választási törvény, mire is kell figyelni, mit szabad, mit nem, mit kell jelenteni. Ha ez valóban megtörtént és tételezzük fel a legrosszabbat, benne volt a teljes bizottság a svindliben, még akkor is ott vannak a delegáltak, akik azt figyelik, hogy minden rendben menjen, hisz ők egy bizonyos csoportot képviselnek, amiből a választások idején volt három, így legalább 2 delegáltnak szemet kellett volna szúrnia a dolognak (akinek ugye a kárára mehetett a szavazólap hamisítás). Ők ugye nem szólnak, mert nem azért vannak ott, illetve ha szóltak is az általuk képviselt csoportnak, akkor az egyik csoport (párt) hallgat, mint a sír, a másik pedig egy évvel, pont a polgármester asszonyt ért vádak idején jön elő vele, úgy, hogy „már különben is elévült, de csaltak a mocskok!” Ez így valóban teljesen életszerű…

Ugye itt megint jönnek a kérdések: ha valóban törvénysértés történt, de legalább is felmerült a gyanú, akkor azt miért nem jelezte senki? Az hogy elévült vagy nem (szerintem amúgy nem), de akkor is jelenteni kellett volna, amikor erről tudomást szereztek. Így utólag csak magyarázkodás a dolog, tények nincsenek, így ez nekem megint olyan faramuci belemagyarázós, „tökmindegy, csak tudjak róla valami rosszat mondani” szerű mocskolódás. És akkor ott a másik dolog: „videó felvétel van róla”. Ha jól tudom a választási törvény szerint szigorúan tilos hang és képrögzítő eszközöket bevinni a szavazóhelyiségekbe, nem hogy a szavazatszámlálásról felvételt készíteni!!! Ez oszt igen! Ha így történt, akkor jön egy „bravó barátom, eszed, mint a lepkének” illetve ismét a kérdés: de miért nem jelentették??? Ha ezek az információk igazak és még a videó is valóban megvan, akkor ezeknek a visszatartása minimum bűnpártolás, bűnrészesség! Ha nincs, akkor meg megint egy marha nagy kamu, ami arra jó, hogy szítsa a tüzet és jókat lehessen fröcsögni a neten, utána meg fel lehet háborodni, ha becsületsértés miatt beperelik…

Apropó per: megnéztem a testületi ülést, ahol számon kérték az alpolgármestert, mert az általa kinyomtatott információk alapján (facebook kommentek) lettek emberek becsületsértés miatt feljelentve. A legszebb facebook hozzászólást muszáj kiemelnem, annyira szép: „…milyen jogon mentett ki adatokat a facebookról és küldte el…” Nos, ezt a „jogot” úgy hívják, hogy „felhasználói feltételek”, amiket a facebook profil regisztrációjakor pipál ki az ember, hogy „megértette és tudomásul vette”, mert ugye e nélkül nem lehet létrehozni a fiókot…

Ja és tegnap árvácskákat is ültettek!

A család

Másfél hete szombaton volt nagynénémék 50. Házassági évfordulója, aranylakodalma. Nagyapám erdélyi születésű (Érmihályfalva), az ő testvérének a lánya Jucika néni – nagyszüleim voltak a keresztszülei. Mivel nővéremék mindketten dolgoztak (mert ugye mindketten szabadságot kértek erre a hétvégére), papa pedig jelenleg nem nagyon bírja az utazást, így mi négyen képviseltük a makói ágat.

Most nem is az a lényeg, hogy mennyien voltunk (20-30 fő, tényleg csak a szűk család), hogy milyen jó volt látni azt, amikor kibontották az unokáik ajándékát (egy balatoni hétvégét), ahogy könnyes szemmel pusziltak körbe mindenkit, aki eljött, hanem az hogy jó volt ott lenni – azt érezte az ember, hogy jó helyen van, azon a helyen, ahol abban a pillanatban lennie kell.  Ott volt a család, a „CSALÁD” csupa nagybetűvel. Ez a nap nem attól lett fennkölt, különleges, mert ünnepeltünk, hanem mert idejét nem tudom megmondani, hogy mikor ültünk így egy asztalnál mindannyian. Fura érzés volt, de jólesően fura… amikor az ember érzi a gyomrában, hogy ez most más, de valahogy megmagyarázhatatlanul jó „más”. Az összetartozás érzése, az elkapott mosolygós tekintetek, összekacsintások, szavak nélküli ölelések, hátbalapogatások, könnycseppek a szemekben, a hála és a szeretet megnyilvánulása lépten – nyomon. A délután gyorsan eltelt, mindenki beszélgetett mindenkivel, de így visszagondolva a csúcspont nekem az este volt.

Nagynénémmel sokat szoktunk beszélgetni nagyapámékról, neki sokkal több élménye van róla – én hat éves voltam, mikor tata meghalt. Nagyapám soha nem tudott igazából elszakadni a szülőföldjétől, évente többször visszamentek, volt hogy hetekre, hónapokra. Akkor este is szóba kerültek, ahogy ültünk a konyhában. Gyuszi bácsi megint elmondta azt a történetet, amikor arról beszélgettek nagyapámmal, hogy ha majd nagyszüleim meghalnak, akkor velük hal majd a családi összetartás, az utódok nem tartják majd a kapcsolatot. Tatám erre azt mondta, hogy „Én ettől nem félek, mert nem erre nevelem én a gyermekeim, hanem családszeretetre, összetartásra, összetartozásra…” És amikor erről beszéltünk körbenéztem abban a kis konyhában: tizenkét ember ült ott, a két nevetve szaladgáló gyermekeim által már ott volt a negyedik generáció.  A negyedik generáció, aki Érmihályfalvára megy haza, mert az is „hazamenetel”. Ott abban a pillanatban láttam beigazolódni nagyapám szavait, mert nem szállt velük sírba a kapcsolat, valóban arra nevelt minket, hogy Érmihályfalván is otthon legyünk és mi bizony ott is otthon vagyunk!

Szüreti mulatság a faluban

Az őszi szüreti mulatságnak évtizedes hagyománya van Lakiteleken. Mi, idén harmadik alkalommal vettünk rajta részt. Makón nagyon szőlő sincs, nemhogy szüreti mulatság, így számunkra az egész ünnepségsorozat minden alkalommal hatalmas élmény. Amit tudni kell róla, hogy az egész napot szinte végig az óvoda szervezi, természetesen az önkormányzat és a szülők segítségével.

Az ünnepség szerdán kezdődött azzal, hogy a piacon a kisbíró (Szuetta Béla) kidobolta, hogy szombaton egész napos ünnepséggel köszöntik az őszt, a szüretet. Noémi lányom nagycsoportos óvodás: aznap délután mosolyogva mesélte, hogy délelőtt kisétáltak a piacra gyümölcsöket vásárolni és pont ott volt a kisbíró és most már ország-világ tudja, hogy szombaton a csoportjuk táncolni fog. :) Természetesen nem véletlenül sétáltak ki a piacra, de ez akkor is egy nagyon aranyos ötlet az óvónéniktől.

Eljött a szombat. Délelőtt a Bacchus borozó előtti téren voltak gyermekfoglalkozások, csikós bemutató, eközben a borozó udvarán főzőverseny volt. Dél körül már látható volt a téren, hogy itt bizony lesz valami, mert egy 100-200 fős csoport gyűlt össze, illetve egyre több szekér, hintó, lovas kocsi illetve lovas tűnt fel a környéken. 

Évike és Tegez (a ló)

A borozó udvarán eközben mindenki megebédelt, volt aki a töltött káposztát, volt aki a pörköltet választotta. Egy óra magasságában ismét megjelent a kisbíró, aki kidobolta a hátralévő programokat, majd átadta a szót polgármester asszonynak, majd a hegyközség elnökének, aki értékelte az idei és a tavalyi évet bortermelői aspektusból. 

Béla itt, mint kisbíró

Miután koccintottak a szüretre, a helyi népdalkör énekelt borral, szürettel kapcsolatos népdalokat, majd jött az ovis tánccsoport fellépése a borozó előtt. Hatalmas sikert arattak az apróságok. J

Az ovisok tánca

Mobiltelefonnal készített felvétel a picikről

Ezután elindult a kavalkád: felkerekedett a 25-30 lovas kocsi, fogat, szekér, hogy bejárja a falut. Gyönyörű volt látni, ahogy a több száz méter hosszú menet végigkígyózott a falu utcáin, miközben a kocsik előtt, mellett, mögött (valójában mindenhol) lovasok, csikósok kísérték a menetet, kurjongatva, dalolva, karikás ostorral pattintgatva. Leírhatatlan élmény volt, pláne úgy, hogy a Magyar Vándor-ló Egyesület kocsijának a bakján kaptam helyet segédhajtóként, így mindet láthattam, fotózhattam. 

A Vándor-Ló kocsija - a hajtó Boros Sanyi

Egy igazi betyár legény

A menet eleje már messze jár

A menet először az Anna Presszó előtt állt meg, ahol a Kösöntyű Tánccsoport adott elő több táncot. Miután tovább indultunk a következő megálló a Csillag presszó előtti rész volt. Itt ismét az ovisok és a Kösöntyű táncolt. 

Libben a szoknya - a Kösöntyű egyik tánca

A következő megálló a Gondozási Központ volt, ahol az udvaron kösöntyűs néptáncosok loptak mosolyt az arcokra, örömkönnyeket a szemekbe. Az idősebb korosztálynak nagyon tetszett a műsor, hálásak voltak érte, nagyon kedvesen fogadtak mindenkit. Ezután levonult a csapat az Autós csárda elé, majd ezt követően utolsó megállóként a körforgalomban perdültek meg a szoknyák. Itt történt meg az a nem mindennapi eset, amikor a csikós legények lóháton léptettek be az egyik kocsmába. J A felvonulás majd 5 órán keresztül tartott. Amerre a menet elhaladt, mindenhol emberek várták a kapukban, akik integettek, mosolyogtak. A megállókban mind a fellépők, mind a nézők zsíros kenyeret, gyümölcsöket, üdítőt, a felnőttek bort kaptak. Noémit mosolygósan, boldogan, de hulla fáradtan vittem haza. Eddigre már édesanyámék ott voltak nálunk, mert ők vigyáztak a gyerekekre, amíg mi elmentünk Renátával a szüreti bálba.

A bál: ez hagyományosan az ünnepség záróakkordja, amit a Népfőiskola Kölcsey házában tartanak. Ezt is, mint az egész napi programokat, az óvoda szervezi, a bevétel is hozzájuk vándorol, így ez egy jótékonysági rendezvény is egyben. Fél hatra értünk haza a felvonulásról, így szinte azonnal neki is kellett kezdeni a készülődésnek, mert a bált a Kösöntyű nyitotta meg, ahol én is táncoltam. Szerencsére papa is eljött hozzánk, így kicsit ő is nosztalgiázhatott, amikor megkértem, hogy bokszolja ki a csizmám és a báli cipőm is. Rég nem csinálta már, évtizedes távolban volt már a legutolsó alkalom, amikor azért morgolódott, hogy megint neki kell kipucolnia a csizmám egy fellépés előtt, hogy fényes legyen. Végül időben elkészültünk, anyuka kivitt minket a Népfőiskolára. Nyolc körül kezdődött a nyitótánc. Én bevallom tíz körömmel kapaszkodtam a padlóba, annyira csúszott, mert mint utólag kiderült, nekem van egyedül bőr talpú és sarkú csizmám (a többiek már gumit tetettek rá), így én voltam az egyetlen, aki úgy táncolt kalotaszegi legényest, mintha jégen járna. Szerencsére Piroska erős kézzel tartott, így sikeresen, mosolyogva letáncoltuk a kötelezőt. J

nagyon csúszott :)

A fellépés után gyors átöltözés és jött a vacsora – finom volt, mint mindig. Ezt követte a bírói pár (Szuetta Béla és felesége, Maca) és az ifjú csőszpárok bemutatása, akik majd vigyáznak a „fürtökre”, nehogy valaki lopjon. Na ez a legjobb része a bulinak: a tánctér fölött kellemes 2,5-3 méteres magasságban ki van függesztve két kötél, amiről különböző ajándékok lógnak bezacskózva. Korábbi években sikeresen loptam már kockacukor fogó csipeszt, teafilter tartót, óvszert, illetve amit mindhárom évben megkaparintottam, azok a női tangák. Tavaly három, idén öt… Még mielőtt félreértik: nem, nem utazom kimondottan ezekre a női ruhadarabokra, a sötétben csak azt látja az ember, hogy merre van ellopni való csomag, hogy mi lehet benne, arról sejtése sincs. Ezeket a felfűzött ajándékokat tánc közben felugorva tudja az ember ellopni, majd a szabályok szerint, ha úgy el tudja hagyni az épületet, hogy a bíró vagy a csőszpárok nem kapják el, akkor az övé az ajándék, ellenkező esetben bírságot kell fizetni. 

A bíró pár, a csőszpárok, illetve a tánctér fölött lógó ajándékok

Három évvel ezelőtt mikor szólóban próbálkoztam, rögtön bírság lett a vége, mert mint kiderült valójában minden csősz azt figyeli, hogy ki mikor próbál lopni, és azonnal vagy hárman próbáltak leteperni. J Tehát három éve, miután azonnal kétszer is elkaptak lopás után, odajött Jimmy, hogy dolgozzunk össze: én termetemből eredendően előnyben vagyok (idén sem volt olyan magasan ajándék, amit nem értem el J), majd miután megkaparintottam a kiszemelt himbálózó zacskót, gyorsan a hátam mögött álló tettestársaknak adtam hátra, ő a következőnek, a következőnek, és így tovább. Mivel engem azonnal lerohantak a csőszök, gyorsan hátraadtam a csomagot Jimmynek, közben 3-5 másodpercre meg is fogtam azt a 2-3 embert, így a bűnszövetkezetem többi tagja több méteres előnnyel kezdhette meg a sprintet, hogy övé legyen a ceruzahegyező és a kis notesz. Komolyan mondom, felnőtt emberek, akik gyerekek módjára próbálják meg elcsenni ezeket az ajándékokat, illetve azok a taktikai megbeszélések, hogy miként tudunk túljárni a csőszök eszén – ez valami hihetetlen! JIdén is fizettem két-három alkalommal bírságot, de ezt is nevetve – jó helyre megy – ez is az ovié lesz! A legnagyobb elnézésem az volt, amikor épp Bélával a bíróval beszélgettem, majd mikor láttam hogy a terem másik végében épp nyakon csípnek valamit, mondtam neki, hogy falazzon már, mert pont egy ajándék alatt beszélgetünk, ő mosolyogva mondta, hogy persze, ok. Felugrottam. A zacskóban szőlőfürt volt (amúgy ez nagyon rossz ötlet, mert azonnal szőlőlé lett a zacsiban), ahogy leértem Béla satuként szorító ölelésébe pottyantam: akkor esett le, hogy neki is van büntetésvégrehajtói jogköre, így nem hogy futni, mozdulni nem volt időm, azonnal jött a bírság. J

A zenét Belicza Bandiék tolták, most is azzal a profizmussal, mint amit megszoktunk tőlük. Nagyon szeretem Bandi bulijait: szinte minden stílust érint, igazi reggelig táncolós esteket dob össze és olyan dalokat is megszólaltak, mint az István a királyból a „Szállj fel szabad madár…”. Nem egy tipikus báli nóta, de ilyenkor mindig zsúfolásig tele a tánctér! 

Let's dance!

Éjfél körül itt is van tombola, de akár a szüreti bálról, akár mondjuk a sportbálról beszélünk markáns eltérések vannak az otthoni tombolahúzási szokásokhoz képest. Az első dolog, amin fennakadtam, az a névre szóló tombola intézménye. Ezt úgy kell elképzelni, hogy valaki megveszi még a bál előtt az oviban a piros 76-t, de nem jön el a bálra. Jegyezve van, hogy a piros 76-t Juliska néni vette meg, ha kihúzzák és nyer, akkor a nyereményét félrerakják és majd valamikor megkapja. A másik dolog, ami viszont nagyon tetszik: a megmaradt tömböket elárverezik. Ez tök jó dolog, mert így sokszor többet kapnak érte, mintha valaki egyesével venné meg, de olyan is volt, amikor megnyertem egy ilyen licitet, hogy fél áron vásároltam 20 tombolát. A tombolák ára egyébként pár száz forintos nagyságrend szokott lenni, pont azért, hogy több fogyjon belőle. A nyeremények mindig felajánlások: ajándékkosarak, festmények, kerékpárok kerülnek felajánlásra. A feleségem is mindig készít valami szép ékszerszettet erre az alkalomra. A legszembetűnőbb különbség az, hogy csak számot húznak (76), színt nem, és ilyenkor az összes 76-os szelvény nyert. Így elejét lehet venni a buligyilkos, több órás tombolának – volt, hogy 20-30 perc múlva folytatódott a mulatozás. Mi idén is, mint eddig mindig, nagyon jól éreztük magunk – biztos, hogy jövünk jövőre is!

Összességében egy nagyon szép hagyomány, ahol művészeti csoportok, a helyi- és a szomszédos települések lovasai, szülők, gyerekek, öregek mind-mind együtt mulatnak, ünnepelnek egy adott napon, ami a szüretről szól, egy olyan faluban, ahol szeretik ezt az ünnepet. Egy egész napot átölelő rendezvény, ahol mindenki megtalálhatja a szívének kedves programot / programokat.

A báli képekért köszönet Tóth Sándornak.

Plágium újratöltve, avagy a másolt beszédek elemzése

A harmadik blog bejegyzésemben a szüreti felvonulásról és a bálról akartam írni (és nem csak azért, mert már szó érte a ház elejét: jelezték a feleségemnek az oviban, hogy már nagyon várják az összegzést – ígérem pótolni fogom azt is), de tegnap ismét olyan cikk jelent meg a lakitelekma.hu-n, ami mellett nem, vagy csak nehezen tudnék szó nélkül elmenni.

Valahol örültem neki (és nem azért, mert negatív dolgok jelennek meg egy közszereplőről), hanem mert így végre egy régi vágyam válthatom valóra: megpróbálom elemezni az adott helyzetet politikai- és morális szempontból, egy lépéssel hátrébb állva, egy külsős szemszögéből. Ennek a vágynak a „keletkezése” még makói éveimre vezethető vissza, ahol a Városépítők Társasága Egyesület tagjaként többször rendeztünk beszélgetős estéket a városban „Közéleti Klub” néven (olyasmi, mint a Pálinkaházi Esték), ahová mindig valamilyen ismert, érdekes embert hívtunk meg beszélgetőpartnernek. Többek között ifj. Knézy Jenőt a zártkapus magyar-román válogatott meccsen történt őszinteségi rohama után, Zacher Gábort, aki aznap még két középiskolában is tartott felvilágosító előadást, Győrfi Pált, a mentőszolgálat szóvivőjét, aki aranyos, vicces, keserédes történeteken keresztül, teljesen más perspektívából mutatta be a mentősök hétköznapjait és egyik alkalommal Török Gábor politikai elemzőt, akivel aktuálpolitikáról beszélgettünk. Gábor utána még 2-3 alkalommal újra eljött és engem annyira megfogott az a független, különleges látásmódja, hogy akkor anno elhatároztam, hogyha mód és lehetőség adatik, akkor kipróbálom én is. Tegnap este éreztem azt, hogy talán itt az alkalom, hogy kipróbáljam magam.

Csak hogy kerek legyen a történet, röviden összegezném az eddig történteket: augusztus 27-én megjelent egy cikk, miszerint Zobokiné Kiss Anita polgármester asszony az augusztus 20-i ünnepségen Izsó Gábor békési polgármester 2010-es ünnepi beszédét mondta el szóról-szóra, néhány bekezdést kihagyva. Változtatást csak a települések nevében eszközölt, önálló gondolatot nem fűzött hozzá. A fenti cikk miatt sokan támadták a weboldal tulajdonosát, a cikk íróját, holott ahogy egy Bagi Ferenc plébánossal folytatott beszélgetés során kiderült, ő volt az, akinek „nem stimmelt” a 20-i beszéd és ő nézett utána az előzményeknek. Ez a beszéd volt az, ami ötletéül szolgált a tegnapi újabb cikknek: ha a 20-i beszéd másolat volt, akkor mi a helyzet a március 15-i beszéddel? A helyzet ugyanaz, csak most 3 különböző beszédből lett összevágva a szöveg, saját gondolat itt is a helységnevek cseréje volt, illetve egy alkalommal ki lett hagyva a „környező hegyek” kifejezés – ezt megértem. Az összehasonlítás itt olvasható.

Tehát adott egy polgármester, két ünnepi beszéd, amikről kiderült, hogy innen-onnan összeollózottak, egy falu és annak a közvéleménye / véleménye a dologról. Ha polgármester asszony szemszögéből nézzük a dolgot, akkor a 20-i beszéd még csak a kellemetlen ügy kategóriába tartozott (bár egy vehemensebb ellenzék, már rég lemondásra szólította volna fel). Egy botlás, ami ugyan nem védhető semmilyen fórumon (de számon sem lett kérve rajta sehol), így ez „agyonhallgatható”, elbagatelizálható lehetett volna. Most, hogy egy másik beszédről is kiderült, hogy lopott gondolatok halmaza, ez így már egyértelműen politikai és szakmai baklövés, illetve egy elég szegényes bizonyítvány. Ha belegondolunk, hogy egyetlen önálló gondolatot sem fogalmazott meg a két talán legfontosabb magyar ünnepről (amiről már a másodikos lányommal is beszélgettünk és már neki is vannak elképzelései, kérdései az eseményekről), akkor ez a következőket jelentheti: annyira elfoglalt volt mindkét esetben, hogy az egyszerűbb utat választotta. Esetleg saját kútfőből nincs önálló gondolata ezekről az ünnepekről, nem jelentenek neki semmit ezek az ünnepek, egyáltalán nem érdekli ez a két ünnep, maga az ünnepi beszédmondást tartja egy felesleges nyűgnek vagy önerőből (segítséggel) sajnos csak ennyire futja. Amellett, hogy ez tiszteletlenség az eredeti írókkal, a hallgatósággal, az ünnepek szellemiségével, magával a magyarsággal szemben, ez a hozzáállás még ezeken is túlmutat: mi lehet még az, amit eddig saját szellemi termékeként prezentált, de valójában valahonnan átemelte, másolta? Az önéletrajza? A vagyonbevallása? A diplomamunkája? A doktori disszertációja? A többi beszéde? A beadott pályázatok? Esetleg a költségvetés? Természetesen itt nem a kérdéseken van a hangsúly, hanem azon, amit ezek a kérdések jelentenek: hiteltelenné vált, nem lehet tudni, hogy mikor a saját és mikor mások gondolatait adja vissza sajátjaként. Politikai / szakmai szempontból ez az egyik legrosszabb, ami kiderülhet egy vezetőről, hogy hiteltelenné, súlytalanná vált a település lakóinak a szemében.

Nagyon fontos még megvizsgálni azt az aspektust, hogy ki állította össze ezeket a beszédeket? Itt ugye két válasz lehetséges: ő saját magának vagy valaki / valakik megírták neki. Ugye ha magának „írta” a fenti szónoklatokat, akkor nincs kérdés, a fent leírtak érvényesek – öngól. Ha más írta neki, az tompít valamit a fentiek éléből, de ő olvasta fel, illetve ő nem győződött meg a beszéd átvételekor, hogy önálló gondolatok e, illetve még mindig ott motoszkál hátul a gyanú, hogy valóban más „írta”, de tudott arról, hogy hogyan „keletkezett” a beszéd. A 20-i beszéd után még el lehetett volna játszani egy olyat a nagyközönségnek (amit mondjuk vártam is), hogy valakit visszamenőleg megneveznek beszédírónak és egyszerűen elvitetik vele a balhét, mondjuk egy fegyelmivel. Ez nem történt meg, most pedig már szintén hiteltelen lenne, hisz sorozatos plágiumról beszélünk. Úgy, hogy kommunikációs szakemberek is segítik a munkáját, pedig talán még kellemetlenebb a dolog, hiszen ezeknek a szakembereknek a szaktudását (az előző évekkel ellentétben) a költségvetésből honorálják, ami szintén negatív megítélésű lehet a választópolgárok szemszögéből.

Ami még nagyon fontos, hogy ennek milyen megítélése lehet a lakosokban. Egy nagyobb városban, ahol nincsenek személyes ismeretségek, teljesen más a hatásmechanizmusa egy ilyen ügynek: ott hivatalból felfújják az ügyet és a közvélemény nagy részét az befolyásolja, hogy mi jelenik meg az írott / elektronikus sajtóban vagy a médiában. Nálunk pont a személyes ismeretségek miatt teljesen más a lefutása az ügynek. Ugye ahogy tegnap délután láttuk a Facebook-on, nagyjából ugyanaz a 6-8 ember kezdett el rögtön kígyót-békát kiabálni a cikk írójára, de ez egy teljesen természetes reakció: elfogultak, érzelmileg érintettek a dologban – ennek így kell lennie. Ezek a kommentek, hogy „ez csak egy kis botlás”, „egy polgármesternek nem kell költőnek lenni”, „lejárt lemez”, „miért kell mindig támadni”, „nem tudnak belenyugodni a vereségbe”, azt mutatják, hogy nekik ez tényleg nem számít akkora „bűnnek”, mint például egy lopás, rablás vagy erőszak. Ez az ő erkölcsi értékrendjükbe belefér, elfogadható vagy csak olyan szinten elfogultak, hogy emiatt elnézőbbek. Én tegnap is próbáltam a kommentek között arra rávilágítani, hogy valójában a plágium fogalmával a szerzői jogi törvény foglalkozik és adott esetben törvényi tényállás, de látva az emocionálisan túlfűtött válaszokat, nem láttam értelmét beleállni egy tényeket nélkülöző vitába. Ők nem is fogják ezt másképp látni, nem is tisztem meggyőzni bárkit is, csak szeretek a tények mentén kommunikálni. A hallgatag többség, akikkel beszéltem azóta, másként éli meg: van, akit zavar, van, aki sajnálatosnak tartja, van, akit pedig egyenesen felháborít. Ami tény, a lakosság nagyjából felének fogalma sincs a dologról, vagy egyszerűen nem érdekli.

Összegezve, véleményem szerint ez a két beszéd politikai és szakmai szempontból egyértelmű baklövés: a szavahihetőségét és a szakmaiság látszatának elvesztését veszélyezteti a faluvezetés. Ami hatalmas szerencséjük, hogy az ellenzék kooperatív (az én meglátásom szerint túlságosan gáláns, lovagias), és eddig még semmilyen fórumon nem kérték számon ezeket a beszédeket a polgármester asszonyon! Több vezető volt már az országban, akit ilyen hibák / törvénysértések után lemondásra szólítottak fel. A kérdés az, hogy az ellenzék tesz e valamit vagy megint minden megy tovább, mintha mi sem történt volna…

Lakitelek vs. Makó, avagy egy városi gyerek véleménye a falunkról...

Miután ideköltöztünk 2013-ban, akarva-akaratlanul folyamatosan összehasonlítottam szülővárosom újdonsült lakhelyemmel, kezdve az alap dolgoktól (boltok nyitvatartása, árak, szolgáltatások, iskola, óvoda, stb.) egészen a lakosságot érintő összetettebb, mélyebb tényezőkig (művelődés, kulturális lehetőségek, fejlesztések, politikai helyzet). Azt sejtettem, hogy jelentős különbségek lesznek majd, de nem gondoltam volna, hogy ekkorák, azt meg végképp nem, hogy melyik település javára!

Montázs Makóról

Kezdjük az alap dolgoknál: mivel Makó egy 25.000-es mezőváros, már csak méreteit tekintve is sokkal több szolgáltató, sokkal szélesebb spektrumon nyújt különféle szolgáltatásokat. Lakiteleken hónapokba telt, míg egyáltalán megtaláltuk az összes boltot, mire rátaláltunk 1-2 eldugottabb helyen lévő játszótérre, arra hogy ki tudja kicserélni a gyerek kabátjában a cipzárt. Sokat segítettek Renáta kollégái, akik nagyon hasznos gyakorlati tanácsokkal láttak el minket (mit, hol, merre, melyiknél, mennyiért, stb.). Pár hónap múltán már pontosan tudtam, mikor kell menni a pékségbe, ha friss zsömlét szeretnék, melyik nap nincs nyitva a hentes és így tovább. Az árak nagyjából azonosak, holott azt hittem falun drágább lesz, de például a pékárukból sokkal nagyobb a választék és még olcsóbb is, mint Makón! Édesanyámék, amikor itt vannak nálunk, mindig visznek magukkal kovászos kenyeret… 

Az iskola és az óvoda, mint már írtam, ég és föld! Itt nem a pedagógusokra gondolok, mert azzal szerencsére mindkét helyen hatalmas szerencsénk volt (hála istennek csak aranyos segítőkész dolgozókkal hozott össze minket eddig a sors, bármelyik település, bármelyik intézményéről beszélünk), itt inkább a körülményekre, az épületekre, azok állagára, minőségére gondolok, illetve az általuk nyújtott extrákra. Lovaglás, úszás, só szoba, tornaterem, új játékok az udvaron, biciklitúrák, szüret, lovas kocsikázás és ez már mind az oviban, ráadásul ingyen! Makón ezekért havonta külön-külön is súlyos ezreket kellett volna szülőként fizetnem! Ezek mind-mind olyan dolgok, amiket magától értetődőnek vesznek az itt élők, de egy olyan embernek, aki már megtapasztalta, hogy milyen abba a bölcsibe vinni a gyerekét, ahol még mindig az a járólap van a mosdóban, amit még ő is koptatott, vagy az általános iskolának még mindig olyan a színe (már ahol még nem mállott le), mint az előző évezredben, amikor még apu is oda járt szolfézsra, az meg sem érti! Ezek a dolgok őszintén megmondom megleptek, mert ugye Lakitelek egy „falu”, itt minden csak rosszabb lehet, mint egy „városban”. Hát nem… sőt!

A tőserdei híd

A másik dolog, ami pozitív értelemben sokkolt, az a végtelennek tűnő kulturális- és/vagy szórakoztató rendezvények, a pezsgő társadalmi élet, illetve a hihetetlen mennyiségű aktívan működő civil szervezet! Természetesen Makón is nagyon sok civil szervezet van, egyiknek-másiknak tagja is voltam, de messze nincs annyi, mint itt, akik heti / havi szinten részt is vesznek települési rendezvényeken, vagy önmaguk szervezik azt. A teljesség igénye nélkül csak néhány olyan társaság, akik lépten-nyomon feltűnnek itt-ott: Faluszépítők, nagycsaládosok, önkéntes tűzoltók, maga a tűzoltózenekar, polgárőrök, lovas polgárőrök, citerazenekar, népdalkör és hogy haza is beszéljek picit néptáncosok, hagyományőrzők (Magyar Vándor-ló vagy a Gabi „bácsi” féle Muraközys ifjak) és még sorolhatnám napestig. Ezek nem csak nevükben és szellemiségükben létező csoportosulások, hanem aktív, „élő”, a mindennapokban is tevékenykedő csapatok!

Széna vagy szalma?

Ideköltözésünk évében nyáron például annyi rendezvény volt hétvégéről-hétvégére, hogy azon sakkoztunk folyamatosan, hogy melyiket hagyjuk ki és menjünk haza Makóra és melyik legyen, amikor maradunk. Néptáncfesztivál, rockfesztivál, Széna vagy Szalma illetve később a különböző kiállítások, színházi előadások, Pálinkaházi esték, bálok, szüreti felvonulás. A kultúrház nyitva volt az ifjaknak napestig, pingpong, csocsó, biliárd. Eközben a színpadon zenekari próba, a kisteremben „örömtánc”, mind-mind olyan dolgok, amik önkéntességen alapulnak és valahol a közösséget építik. Ha belegondolok egy makói nyárba, ahol akkoriban még volt egy néptáncos évadzáró, meg egy operett fesztivál, esetleg egy-két szabadtéri előadás – összevetve a települések méreteit, ebben a kategóriában sem szülővárosom diadalmaskodott…

Makón, ideköltözésünk idején, egy 19. éve hatalmon lévő városvezetés volt, ami a végére véleményem szerint már belefásult a vezetésbe és el is rugaszkodott erőteljesen a valóságtól, fogalma sem volt arról, hogy mi folyik a városában, de ez egy másik téma. Regnálásuk utolsó éveiben kézzel fogható fejlesztés, fejlődés nem nagyon volt, a város évek óta csendes letargiában leledzett, a lakosság folyamatosan fogy a mai napig, a fiatalok (köztük mi is) munka / boldogulás reményében elhagyják a várost. Ezzel szemben ideérkezésünk idején és azt követően egyik ámulatból a másikba estem, annyi változás történt a faluban: óvodafejlesztés, parkoló, iskola szigetelés, napelemek a fürdőben, körforgalom, piac, játszótér, hogy csak azokat mondjam, ami eszembe jut hirtelen. Makón is voltak gigaberuházások (Hagymatikum, buszállomás, sportcsarnok, Hagymaház), amiket szigorúan csak Makovecz tervezhette meg, de ezeken felül nem nagyon történt semmi. Így talán érthető, hogy én csodaként éltem meg ezeket a fejlesztéseket, mert nekem nem volt evidens, hogy folyamatosan fejlődik a település ahol élek - olyan városból jöttem, ahol a fenti fejlesztések felöleltek egy évtizedet! Sajnos hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy mennyi minden történt a faluban és remélem, hogy még történni is fog. Meg kell tanulni értékelni minden kis dolgot, örülni nekik, és nem pedig magától értetődőnek venni.

A politikai helyzetet 2013-ban: Makón egy 19 éve ismert cinikus, arrogáns, diktatórikus rendszer volt, ami nem fogadott el ellenvéleményt vagy tanácsot, a saját feje után ment, csak az ő véleménye lehetett a helyes. Ismerve a 2014-es választási eredményeket ez az út a saját vesztébe vezetett. Mint már írtam, a hangulat semleges, inkább letargiába hajló, panaszkodós, felig üres poharas volt. Ezzel szemben Lakiteleket, Makóról kiszakadva, egy általánosan mosolygós, jó közhangulatú településnek ismertem meg. Jó érzés volt itt lenni, ide tartozni. Ez a közhangulat jelenleg kevésbé ilyen jó, vannak akik próbálják azt sulykolni, hogy a falu megosztott, de ahogy én látom ez csak a hangos felszín, ezek az emberek bizonyos érdekek mentén / szolgálatában folyamatosan hangoskodnak, de a többség még mindig csendesen hallgat és megvan a véleménye. A szomszédok ugyanúgy szomszédok maradtak, a barátok ugyanúgy barátok, mert ugye azért mert valaki hangosabban kiabál, mint a többi, még nem azt jelenti, hogy neki van igaza!

Összességében, így visszatekintve az eltelt két évre, minden szempontból pozitívan csalódtunk a faluban, az összes addigi falukról alkotott félelmemre / negatív előítéletemre rácáfolt, sajnos azt kell mondanom, minden elemében felülmúlja szülővárosom. A dolgok jelenlegi állása szerint hosszú távra tervezünk itt, mert olyan helynek tartjuk a falut, ahol jó élni: kedves emberek, igaz barátok, jó körülmények, gyermekneveléshez ideális környezet. Ahogy beszélgetek a helyiekkel sokan nincsenek is tisztában azzal, hogy milyen kivételes helyzetben vannak, hisz ebbe születtek bele, itt nevelkedtek, az itt lévő csodákat maguktól értetődőknek veszik, pedig nem azok! Az, hogy jelenleg vannak negatív felhangok, megosztó megnyilatkozások, azok idővel majd elmúlnak: ahogy változik a széljárás, úgy változnak majd ezek a hangok is. Remélem Lakitelek újra az a mosolygós, barátságos kis falu lesz, mint ami volt, hisz már majdnem most is az!

A "gyüttmönték"

Az elmúlt hetekben többször is előfordult, hogy helyi cikkekhez, eseményekhez, beírásokhoz kommenteltem az egyik közösségi portálon és helyel-közzel mindig megkaptam, hogy azt sem tudják ki vagyok, meg különben is még nincs rálátásom a dolgokra, meg szégyenljem magam, meg különben is ki vagyok én, aki idecsöppent az éterből, meg különben is... ahogy éreztették velem: egy külsős csak ne szóljon bele, véleménye meg pláne ne legyen!

Az a néhány tucat ember, akivel már összehozott a jósors Lakiteleken tudja, hogy Kovács Laci bizony beszél (feleségem szerint néha túl sokat is), véleménye, ötletei vannak és el is mondja azokat. Hogy mi az értelme ennek? Jelen helyzetemben talán annyi, hogy egy másik perspektívából is meg tudom világítani az aktuális dolgokat - egy olyanból, amit egy évtizedek óta itt élő talán észre sem vesz, mert neki már evidens, egy olyanból ami pont azért különleges, mert alig ismerek valakit, így elfogulatlanul alkothatok véleményt, nem ismerem a helyi viszonyokat, csak azt látom, ami történik, a háttérben meghúzódó történeteket még csak hallomásból sem ismerve értékelhetek, értelmezhetek, elemezhetek, elmélkedhetek. Ez hatalmas előny, hátrány és egyben felelősség is - pont ezért olyan izgalmas és szép!

De hogyan is kerülünk mi ide? 2013. július elején költöztünk a faluba, kibéreltük a Rácz Doktor rendelője feletti lakást, mert a feleségem a faluban kapott állást. A szép a dologban, hogy valójában mi ide sem akartunk költözni, sőt amíg fel nem hívták a feleségem, hogy lenne itt Lakiteleken egy állás, addig őszintén szólva nagyon azt sem tudtuk, hogy merre van ez a falu. Én 2011 végén kezdtem el dolgozni a Mercedes gyárban, mint alkatrészfelelős, később mint beszállító auditor. Makói lévén (több elvetemült munkavállalóval egyetemben) napi 130 km-t ingáztunk autópályán oda-vissza. Ez időben annyit tett, hogy legkésőbb hajnali öt körül indultunk minden reggel és jó esetben már este hatkor otthon is voltunk. Családi élet kilőve, ovira / bölcsire esély sem volt, maradt a vacsora és az esti fürdetés mint apai privilégium. Kivéve, mikor hamarabb elaludtam, mint a gyerekek... Még életemben nem voltam annyira álmos, mint abban a másfél-, két évben! Ekkor döntöttünk úgy a feleségemmel, hogy vagy felmondok vagy elköltözünk Kecskemétre. Renáta ekkor mérnöktanárként dolgozott egy helyi szakközépiskolában, építészként szakmai tárgyakat oktatott. Írt egy önéletrajzot és elküldte Kecskemét város önkormányzatához, akik végül felhívták, hogy bár minden végzettsége megvan az álláshoz, de sajnos nincs közigazgatási tapasztalata. Ekkor elkezdtem én puhatolózni Makón, körvonalazódott, hogy valószínűleg vissza tudnék menni a korábbi munkáltatómhoz, a Continentalhoz, ahol szintén a minőségirányításon doloztam. Ekkor kapott a feleségem egy telefonhívást Lakitelek jegyzőjétől, hogy szivesen látnák egy személyes elbeszélgetésre, egy állásinterjúra. Renáta zavarban volt, mert ő ugye nem is jelentkezett az adott állásra - mint kiderült a kecskemétiek tudták, hogy Lakitelek épp létszámhiánnyal küzd és átküldték a feleségem önéletrajzát, hátha jó lesz! Eljött egyszer, akkor még nem nagyon tudott dönteni, majd elhívták újra, de akkor már engem is meginvitáltak és Andor rutinosan végigvezetett minket a falun, megmutatta az iskolát, az óvodát, bevitt minket egy délutáni foglalkozásra, amivel azonnal megnyert bennünket. :) A mai napig nem felejtem, hogy ismeretlenül, bejelentkezés nélkül milyen kedvesen fogadtak minket az oviban, azt hiszem pont Gizike csoportjába mentünk be, aki végül mindkét gyermekem óvónénije lett. :) Ott az oviban eldőlt: költözünk! A lakás, amit mutattak hát nem volt valami fényes állapotban, a két évvel ezelőtti csőtörés nyomai még láthatóak voltak (penészes szőnyeg, málló vakolat) - hosszú alkudozás után, végül renováláson esett át a lakás. Renátának lett munkája, nekem meg 25-30 perc lett a munkahelyem távolsága, így mindenki boldog volt! Alig 2-3 hónapig költözködtünk - rájöttünk, hogy nem is olyan egyszerű egy 110 m²-es családi házból egy 70 m²-es lakásba költözni: rádöbbentünk, hogy mennyi "jó lesz az még valamire" lomot szedtünk össze az évek alatt.

Azóta eltelt 2 év: az ovi melletti parkoló fásításakor megismerkedtem Sallai Bandival - kiderült néptáncos. Én 15 évig roptam a makói Maros Néptáncegyüttesben, egy éve vagyok a Kösöntyű tagja. Aranyos emberek egytől-egyig: kedvesen fogadtak, befogadtak, amit köszönök! Ideköltözésünk évében rögtön elhívtak az ovis szüreti bálba, ahová Ildivel és Varga Zolival, Renáta kollégáival mentünk. Ott ismerkedtem meg Jimmyvel, miközben tökélyre fejlesztettük a csapatmunkát, hogy hogyan kell úgy lopni a fellógatott ajándékok közül, hogy a csősz ne kapjon el minket! :-) Amikor néha elkaptak és bírságot kellett fizetni, azzal nyugtattuk magunkat, hogy a gyerekeknek lesz és már azt beszéltük, hogy melyik lesz a következő. :-) Belicza Bandi zenélt ott is meg a néhány héttel későbbi sport bálon is - vele ott beszélgettem először. Az oviban és később az iskolában is lassacskán megismertük a szülöket, van akivel azóta is összejárunk. Közben Renáta is elkezdett néptáncot tanulni: Sallaiék hétfőnként a művelődési házban tartanak kezdő felnőtteknek néptáncoktatást - ahogy ők hívják örömtáncot. Ennek a társaságnak az évzáróján merült fel, hogy kellene egy néptánctalálkozót szervezni a nyáron. A gondolatot, szavak / tettek követték: ebből lett a II. Tiszavilág Napok első napja, amit a Magyar Vándor-Ló hagyományőrző egyesület szervezett, ahová már én is egyesületi tagként hívtam meg többek között a volt makói táncegyüttesemet fellépni.

Summa sumarum: nagyon sok érdekes, értékes emberrel hozott minket össze a sors ezalatt a két év alatt, új barátságok köttettek, hihetetlen mennyiségű ismeretség és még a mai napig mulatság tárgya vagyok több társaságban is, amikor próbálják nekem elmagyarázni, hogy ki kicsoda, az kinek a kicsodája, annak van a fia és egyébként is már találkoztatok, nem igaz hogy nem ismerem! :-) Remélem hasonló szeretetben, hasonlóan jó emberek között telnek majd a napjaink itt Lakiteleken. Amit már megtapasztaltunk és megértünk itt, az alapján nyugodtam merem állítani, hogy szeretünk itt, szeretjük a helyi embereket (remélem ők is minket), a lányaik is imádnak itt annak ellenére, hogy a lakásban nem engedem, hogy kutya legyen, és ha a jóistenke is úgy akarja, akkor még sokáig maradunk! :-)